Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

ÁFA levonási jog változása

2019.10.29

Az Európai Unió Bírósága egy magyar vonatkozású ítéletében (C-189/18.) megállapította, hogy az ÁFA visszaigénylés magyar ellenőrzési gyakorlata során alkalmazott bizonyíték értékelési metódus nem felel meg az uniós jognak, így szükségessé válik minimálisan ennek módosítása, de adott esetben újraszabályozási igény is felmerülhet jogszabályi szinten.

 

A vizsgált ügyben rámutattak, hogy az adóhatóság rendszeresen alapoz döntést más adózóknál lefolytatott korábbi eljárások eredményeire. Ez önmagában nem jogellenes, hiszen bevett bizonyítási formának tekinthető az uniós tagállamok gyakorlatában is. A problémát az okozza, hogy a magyar adóhatósági gyakorlat teljesen elzárkózik a korábbi eljárásban tett megállapítások felülmérlegelésétől. Ugyancsak problémás, hogy az adóhatóság nem bocsátja az adózó rendelkezésére a kapcsolódó vizsgálatok során beszerzett bizonyítékokat. Ez a két gyakorlat együttesen azt eredményezi, hogy az adózó a saját eljárásában egyrészt már nem vitathatja a kapcsolódó vizsgálatok eredményeit, másrészt nem is ismerheti meg az ott beszerzett bizonyítékokat, így az adóhatóság úgy állapít meg az adózó terhére komoly pénzügyi terhet jelentő fizetési kötelezettséget, hogy az adózót a saját eljárásában elzárják a hatékony védelemtől.

 

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke alapján azonban a bíróságnak lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy kontradiktórius eljárás keretében vizsgálja a más adóalanyokkal szemben indult kapcsolódó közigazgatási eljárások keretében beszerzett bizonyítékok beszerzésének és felhasználásának jogszerűségét, valamint az ezen eljárások eredményeként hozott közigazgatási határozatokban tett olyan megállapításokat, amelyek jelentősek. Sérülne ugyanis a fegyveregyenlőség elve, és nem érvényesülne a kontradiktórius eljárás elve, ha az adóhatóság azzal az indokkal, hogy kötve van a más adóalanyokkal szemben hozott és jogerős közigazgatási határozatokhoz, nem lenne köteles ezen bizonyítékoknak a bíróság elé terjesztésére, ha az adóalany e bizonyítékokról nem szerezhetne tudomást, ha a felek kontradiktórius eljárásban nem vitathatnák meg az említett bizonyítékokat vagy e megállapításokat, és ha az említett bíróság nem vizsgálhatná mindazon ténybeli és jogi elemet, amelyek e határozat alapjául szolgálnak.

 

Az Európai Unió Bírósága szerint ha a tagállami bíróság nem jogosult ezen vizsgálatok lefolytatására, és ha ebből következően a bírósági jogorvoslathoz való jog nem hatékony, a kapcsolódó közigazgatási eljárások keretében beszerzett bizonyítékokat és az ezen eljárások eredményeképpen más adóalanyokkal szemben hozott közigazgatási határozatokban tett megállapításokat ki kell zárni, az e bizonyítékokon és megállapításokon alapuló megtámadott határozatot pedig, amennyiben az ebből következően megalapozatlanná válik, hatályon kívül kell helyezni (lásd a WebMindLicenses ítélet 89. pont).

 

Összességében a Bíróság szerint akkor jogszerű az olyan tagállami szabályozás vagy gyakorlat, amely alapján az adóhatóság az ÁFA levonásához való jog vizsgálata során kötve van az ezen adóalany beszállítóival szemben lefolytatott kapcsolódó közigazgatási eljárások keretében általa korábban tett azon ténymegállapításokhoz és jogi minősítésekhez, amelyeken az e beszállítók által elkövetett ÁFA csalás fennállását megállapító, jogerőre emelkedett határozatok alapulnak, feltéve hogy

  1. az nem mentesíti az adóhatóságot az alól, hogy tájékoztassa az adóalanyt a bizonyítékokról, és
  2. az nem fosztja meg ezen adóalanyt attól a jogától, hogy a vele szemben indult eljárás keretében megfelelően vitassa e ténymegállapításokat és jogi minősítéseket, és
  3. az említett adóalany ezen eljárás során betekinthet az ezen kapcsolódó valamennyi olyan bizonyítékba, amelyre az említett közigazgatási szerv a határozatát alapozni kívánja, és
  4. az e határozattal szemben benyújtott jogorvoslati kérelem tárgyában eljáró bíróság vizsgálhatja e bizonyítékokat, valamint az említett beszállítókkal szemben hozott közigazgatási határozatokban tett azon megállapításokat, amelyek a kereset kimenetele szempontjából meghatározóak.

 

Mivel a fenti elveknek sem a kialakult gyakorlat, sem az Art. 1. § (3a) bekezdése, sem az Art. 12. §-a nem teljesen felel meg, szükségszerűnek tűnik a jogszabályok megfelelő módosítása.